A kontaktlencsék ápolása

A kontaktlencsék ápolása nap, mint nap elválaszthatatlan velejárója a kontaktlencse használatnak. Aki szeretné megúszni a kontaktlencséjének ápolását vagy úgy érzi, hogy nem tud rendszeresen ezzel foglalkozni, azok számára a napilencsék jelentenek megoldást. Ezeket elegendő reggel tökéletesen tiszta és steril állapotban behelyezni és este simán kidobni.

Ha nincsen lehetőségünk megúszni a kontaktlencse ápolását, tisztítását és fertőtlenítését, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy mik a legfontosabb tudnivalók ahhoz, hogy szemünk egészségét meg tudjuk őrizni. A kontaktlencse ápolásának elhanyagolásával komoly szemészeti fertőzésnek tehetjük ki magunkat, sőt akár a látásunkat is elveszíthetjük!

A kontaktlencse ápolószerekről általában

A kontaktlencsék tisztítására, fertőtlenítésére, éjszakai tárolására és a kontaktlencse használat kényelmének megóvására használjuk a kontaktlencse ápolószereket. A kontaktlencse elterjedésének hajnalán ezekre a funkciókra külön-külön oldatokat használtak. El lehet képzelni, milyen bonyodalmakat okozhatott, ha valaki nem tudta megjegyezni a bonyolult tisztítást, fertőtlenítést és véletlenül elkavart valamit vagy összecserélte a különböző oldatokat.

Ezt a problémát észlelték a kontaktlencse ápolószer gyártók és egyszerűsítették a többcélú folyadékokkal az ápolás lépéseit. Eleinte sokan kételkedtek a folyamat egyszerűsítésében, de kiderült, hogy a többcélú folyadékok használatával is hatékonyan lehet tisztítani a kontaktlencséket, nem okoznak allergiát és a kontaktlencsék számára is megfelelő védelmet adnak.

Milyen kontaktlencse ápolószert használjak?

Erre a kérdésre egyszerű a válasz: olyant, amilyent a kontaktlencse felírásakor a szemészed vagy kontaktológusod javasolt.

Ahhoz, hogy a kontaktlencséd a lehető legjobban használható maradjon és kényelmesen lehessen viselned a kontaktlencse ápolószer kiválasztásakor figyelni kell a szemed tulajdonságaira (például a könnyed minőségére) és a kontaktlencse igényeire is. A kontaktlencse ápolásnak ez a szentháromsága: a szemed, a kontaktlencse és a kontaktlencse ápolószer kell egy harmonikus egységet alkosson. A jó és komfortos kontaktlencse viselés kialakításakor egy dolog fix a szemed, ehhez kell megtalálni a megfelelő kontaktlencsét, amivel a látásod tökéletes lehet, és a kontaktlencse ápolószert, hogy a kontaktlencséd folyamatosan a legjobb kondícióban maradjon. Ha ez az egyensúly kialakult, akkor ezen önhatalmúan ne változtass, ne cserélgesd az összetevőket.

Sokszor találkoznak a szemészek, kontaktológusok olyan jelenséggel, amikor bizonyos kontaktlencsék bizonyos kontaktlencse ápolókkal együtt használva kényelmetlenek, allergiás vagy akár toxikus tüneteket is okozhatnak.

Ennek a jelenségnek a kutatására már egy jelentős szakirodalom gyűlt össze – de sajnos, mint tudjuk a három tényezőnek kell harmóniát alkotnia és a Te szemedet nem tudják bekalkulálni az eredményekbe – mégis nehéz a kutatási eredmények felhasználása.

Ami egyértelműen kiderült a vizsgálatokból az az, hogy szilikon-hidrogél alapanyagokból készülő kontaktlencsék sokkal kényesebbek, mint a hidrogél alapanyagúak. Biztató eredmény viszont az, hogy a hidrogén-peroxidos kontaktlencse ápolószerek mindegyike valamint az Opti-Free Express (MPS) teljes biztonsággal használhatóak a szilikon-hidrogél lencsék ápolására is.

A lágy kontaktlencsék ápolása

A lágy kontaktlencsék ápolására most a két alapvető kontaktlencse ápolószer típust fogjuk részletesebben megnézni. A két vizsgálandó típus a többcélú oldatok (Multi Purpose, MPS) és a hidrogén-peroxidos rendszerek lesznek.

A kontaktlencse ápolószerek alapja minden esetben a sós víz. Ehhez adagolják a tisztító és fertőtlenítő összetevőket és újabban olyan nedvesítő anyagokat, amikkel fokozzák a kontaktlencse viselésének komfortját. Egy nagyon fontos dologra ügyelnünk kell: az oldatnak a kontaktlencse felhelyezése előtt izotóniás koncentrációjúnak kell lennie, hogy a szemedet ne irritálja, ne csípje.

 

A fertőtlenítő összetevővel szemben elvárás, hogy hatékony legyen a kórokozókkal szemben, de vigyázzon szemünk egészségére.

A tisztító összetevőnek fel kell lazítania vagy fel kell oldania a kontaktlencse felületére megtapadt anyagokat a lehető legnagyobb mértékben úgy, hogy közben a kontaktlencsében magában nem okozhat semmilyen elváltozást sem rövid, sem hosszabb távon.

A komfortjavító összetevők segítségével a kontaktlencse felszínét csúszósszá, jobb nedvességmegtartóvá és a lerakódásoknak jobban ellenállóbbá alakítják.

A többcélú rendszerek (Multi Purpose Solution, MPS)

A többcélú rendszereknek nem a véletlen adta a nevét, hanem az, hogy alkalmasak a kontaktlencse tisztítására, fertőtlenítésére, tárolására, nedvesítésére egyaránt.

Vigyázat! Vannak olyan ápolószerek, amikre azt írták, hogy No rub azaz nem kell dörzsölni a lencsét, ha ezzel a típusú ápolószerrel ápoljuk. Ezt valószínűleg olyan marketingesek találták ki, akik a termék eladásában voltak érdekeltek és nem a kontaktlencse viselők szemének épségének megóvásában. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nagyon fontos a tenyeredben a kontaktlencse ápolószereddel megnedvesítve a kontaktlencsédet oldalanként legalább 30 másodpercig nem túl nagy erővel dörzsölni, hogy a lencse felületére felrakodott zsír és fehérje leváljon onnan. Ha túl nagy erővel dörzsölnéd, azt hamarosan észre fogod venni, mert el tudod szakítani a kontaktlencsédet. Ilyenkor csak a kuka jön szóba a tárolásra. A dörzsölést azért a tenyeredben érdemes megcsinálni, mert így az oldat el tudja távolítani a fellazított lerakódásokat és könnyebben tudod a tenyeredben ezt megcsinálni, mint bárhogy máshogyan.

Magát a kontaktlencse tisztítását azonnal meg kell csinálni, ha kivetted a kontaktlencsédet a szemedből. Ha alaposan letisztítottuk a lencsénket, akkor tegyük bele a tároló tokba. A tokban még ne legyen tároló folyadék amikor betesszük a megtisztított, megdörzsölt lencsét, hogy a lencse a tok aljára kerüljön és erre töltsük rá a folyadékot. Ezzel megakadályozzuk, hogy a lencse esetleg becsípődjön a kupak becsavarásakor. Ha becsípődött akkor ez már csak a kukába kerül tárolásra. A tok feltöltésénél nem szabad takarékoskodnunk a folyadékkal, mert a tok mérete miatt, ha kevés folyadékot teszünk bele, akkor nem lesz elegendő fertőtlenítő mennyiség a kontaktlencse fertőtlenítéséhez. Ez a rossz spórolás a szemed fertőzéséhez vezethet.

 

A kontaktlencse fertőtlenítésére hosszabb idő szükséges, de általában az egy éjszaka bőven elegendő a teljes folyamathoz.

Reggel a kontaktlencse felhelyezése után a kontaktlencse tároló tokból öntsük ki a használt fertőtlenítő folyadékot és öblítsük ki a tokot friss oldattal. Szárítsuk ki a tárolót és zárjuk be. A tárolónak, ha nem tartod benne épp a lencsédet száraznak kell lennie. Ne gyűjtögesd a tokokat, minden új folyadékhoz csomagolnak új tárolót is, cseréld le a tokot rendszeresen. Maximum egy tartalék tokot érdemes tartani, de a használtat nyugodtan dobd ki, mert a régi tokok használata fertőzést okozhat a szemednek a tokon megtapadó és ott élő mikrobák miatt.

Peroxidos rendszerek

A peroxidos rendszerek teljesen másképpen működnek, mint a többcélú rendszerek (Multi Purpose). A legfontosabb szabály, amit be kell tartani: a hidrogén-peroxid oldat nem kerülhet a szembe! Ezekkel a folyadékokkal nem szabad a lencsét öbliteni pl. használat előtt.

A hidrogén-peroxidos rendszerek legnagyobb előnye, hogy tökéletesen allergia mentesek és nem tartalmaznak semmilyen tartósítószert sem. Emiatt  a különösen érzékeny szeműek is használhatják ezeket a kontaktlencse ápolószereket. Nagyobb pollen szezonokban az allergiás kontaktlencse használók számára is jó megoldás lehet ezeknek a szereknek a használata. Amennyiben ápolószert szeretnél váltani akkor először egyeztesd ezt a szemészeddel kontaktológusoddal, hogy minden szempontból jó megoldást javasoljon.

A peroxidos rendszereket bármelyik kontaktlencsével hasznáhatod (ez alól csak néhány kézzel festett, általában prosztetikai céllal színezett lencsék lehetnek a kívételek), még a szilikon-hidrogél kontaktlencsék esetében is kitűnő megoldást jelent.

A peroxid lebomlik a fertőtlenítés alatt vagy egy enzim vagy egy platina katalizátor hatására egy hosszabb idő alatt. Ezt az időtartamot a kontaktlencse ápolószer mellé adott tájékoztató leírásában találod meg. A bomláskor a hidrogén-peroxid sóoldattá válik az oxigén távozásával, és ez a sóoldat már nem bántja a szemed, úgyhogy a kontaktlencsédet felhelyezheted a szemedre. Friss oldattal ekkor sem szabad leöblíteni a lencsédet. Az öblítéshez sóoldatot vagy nedvesítő oldatot tudsz használni.

A kontaktlencse ápolás lépései

1. tisztítás

mechanikus: dörzsöléssel tároló oldattal, fiziológiás sóoldattal vagy felületi tisztítóval. Eltávolítja a lencse felszínéről a lazán kötődő napi felrakódások több mint 90%-át!

enzimatikus: fehérje- és zsíroldó enzimekkel az erősebben kötődő lerakódások eltávolítása

2. öblítés

A kontaktlencsén lévő szennyeződés eltávolítása (tároló oldattal vagy fiziológiás sóoldattal).

3. tárolás/fertőtlenítés

A fertőzések megelőzése érdekében (a cél a kórokozók számának minimálisra csökkentése). Fontos, hogy minden nap új oldatot kell használni!

4. öblítés

A felhelyezés előtt a felszínen maradt, a tárolás alatt „oldódó” felrakódások eltávolítása (tároló oldattal vagy fiziológiás sóoldattal).

5. nedvesítés

Szükség esetén – a lencsék paramétereinek megőrzése és a kényelmes lencseviselés céljából (nedvesítő cseppekkel).

A kemény gázáteresztő kontaktlencsék ápolása

A kemény gázáteresztő kontaktlencséket is ápolni kell ahhoz, hogy a lehető legkényelmesebb használat mellett biztonságos maradjon a viselése és ne okozzon fertőzést a szemednek. Ezeknél a lencséknél is alapszabály, hogy a kontaktológusod vagy szemészed ajánlja a legjobb megoldást. Ugyanúgy, mint a lágy kontaktlencsék esetében is, gondoskodni kell a kontaktlencse tisztításáról, fertőtlenítéséről, öblítéséről, a felrakódott fehérjék eltávolításáról és – ha szükséges akkor – a szemed nedvesen tartásáról.

A kemény gázáteresztő kontaktlencsék részére speciálisan ezeknek a lencséknek megfelelő ápolószereket készítenek a gyártók. Ezek az ápolószerek tartalmazzák a szükséges fertőtlenítőszereket és tartósítószereket is, amik a kemény gázáteresztő kontaktlencsék alapanyagával a legjobban összehangoltak.

Ugyanúgy, mint a lágy kontaktlencsék esetében is, ha változtatni szeretnénk a kialakított kontaktlencse viselési rendszeren, akkor előzetesen egyeztessünk a szemészünkkel, kontaktológusunkkal, mert komoly egészségügyi rizikóktól szabadulhatunk meg. Ő tud segíteni abban, hogy a lehető legmegfelelőbb terméket válasszuk ki a szemünk egészségének megtartásához.

A kemény gázáteresztő kontaktlencsék ápolószereinek van még egy fontos tulajdonsága. Ezek a szerek úgy kezelik a gázáteresztő lencsék felületét, hogy a kontaktlencse felszíne nedvesíthető maradjon a könnyünk által.

A kontaktlencse ápolás fontos szabályai

 

N

Minden alkalommal az alapos kézmosással kezdd a kontaktlencse ápolását!

N

Vízzel sohasem szabad érintkeznie a kontaktlencsénknek, nem szabad vízzel lemosni sem.

N

Mindig friss tároló oldatba tedd a kontaktlencsédet!

N

Nem szabad sajnálni a tároló folyadékot!

N

Ne gyűjtögesd a kontaktlencse tokot, hanem az új ápolószerrel együtt a tokot is cseréld ki!

N

Nyugodtan dörzsöljük le a lerakódásokat a kontaktlencsénkről, még akkor is, ha No rub típusú ápolót használunk.

Ha nincsen idő a dörzsölésre, akkor lehetséges, hogy a szemészeti váróban fogunk időt tölteni. A dörzsölés nem árt a kontaktlencsédnek.

N

A kontaktlencse tokot szárítsd ki, ha nincsen benne a lencséd száraz, jól szellőző, tiszta helyen tartsd!

A kontaktlencse tokot és a kupakját a lencse felhelyezése után töröljük ki tiszta, száraz papírtörlővel, majd tegyük egy új tiszta papírtörlőre fejjel lefelé és szárítsuk ki lehetőleg ne fürdőben, WC-ben, hanem szellőző száraz helyen! A mikrobák nem szeretik a szárazságot.

 

Wishlist 0
Continue Shopping